Epsilon 2.

Időközben túlvagyok a filmen. Hát, gyakorlatilag semmi mondanivalón nincs róla, talán azért, mert nem sikerült felfedeznem semmi mondanivalót a filmben. Volt valami arról, hogy az ember tönkreteszi a  Földet, meg hogy az Univerzumban a legnagyobb sértés, ha az emberhez (ember gondolkodásához) hasonlítanak valakit, miközben persze az ember nem számít intelligens lénynek, ilyenek. Volt egy számomra követhetelen szerelmi szál is. Szóval nem tudnám ajánlani, de ez ne akadályozzon senkit.

Hadimentát

Akinek tetszettek a Dűnében a háborúról szóló bölcselkedések, vagy éppen a hadimentátok (köztük első helyen is Miles Teg), annak mindenképpen érdemes elolvasni a Hadviselés művészetét: http://mek.oszk.hu/01300/01345/01345.htm

Epsilon

Nézegettem a műsorújságot*, és egy Epsilon című feliratos ausztrál-olasz scifi-be botlottam: a Zone Europa adja a héten és a jövő héten is, több alkalommal. Egyelőre ennyit tudok róla: “Az Epsilon bolygóról származó gyönyörű, nőnemű űrlényt a Földre küldik, hogy felnyissa az emberiség szemét a környezetszennyezés mértékére, amely végzetes állapotba sodorta a természetet.”. Hát, elég klisé-szerűnek tűnik, de talán még érdekes is lehet. Ha sikerül nem elfelejtenem (vagy felvennem), akkor megnézem.


*/ TVR újság, 75 Ft, színe narancssárga

Édekes módon mostanában nem találkoztam benne Nemere István hihetetlen magas szintű, elfogulatlan és tárgyszerű ”tudományos” ismeretterjesztő írásával, úgy látszik, inkább a Galaktikás megjelenésekre koncentrál. Miután az előbbiek az én szememben csak egy infinitezimálissal különböztek az nullától, mindenképp minőségjavulásra kell számítani.

Megtaláltam

Megnéztem a TV2 Eureka c. sorozatának második részét (ma délután, felvételről) . Az elsőt félig is alig láttam, úgyhogy kiváncsi voltam rá, mi is ez. Alapvetően nem volt vele baj: szombat kora délutánra tökéletes. Nem vagyok igazi sorozatnéző, Star Treket meg a Csillagkaput néztem egy időben, meglehetős rendszerességgel. Pont emiatt nem tudtam soha megszeretni azokat a sorozatokat, amelyek hosszan, az egész szezonon vagy azon is túl ívelő sztorival bírnak, és amelyek mostanában olyan nagy respektnek örvendenek. Igazából csak 45 perc könnyú kikapcsolódásra van szükségem.

Semmit nem haladtam a Szolgálólánnyal, de ez nem a könyv hibája, sok minden közbejött. Talán ma este.

Szolgálólány

A szolgálólány meséje van terítéken. Még csak most tudtam belekezdeni. Kicsit “ijesztően” feldicséri a borítószöveg, majd meglátjuk mi igaz belőle.

Már megint PKD 2.

Sikerült elolvasnom a hétvégén a Már megintet. Összességében kifejezetten kellemes volt: a legtöbb novella kifejezetten élvezetes. Különböző okokból több részletben olvastam, ami Dick-novellák esetében kifejeztten ajánlott eljárás, egyszerre ugyanis túlságosan is töménynek bizonyulhat. Na meg az is igaz, hogy számos írása nagyon hasonló kérdést jár körül, így némileg repetitív lehet majdnam ugyanazt olvasni egymás után.

A novellákat most nem elemezgetném külön, de egy-két szerintem siekrültebb írást megemlítenék. Nekem külön tetszett a Vízipók és a Yancy-profil.

Ami pedig még inkább tetszett: a szerző utógondolatai, különösen ami a novellák Sf-en belüli szerepét illeti. Idéznék belőle.

“Üssünk fel egy regényt bárhol, és amit találunk, az vagy unalmas, vagy nem fontos. ezt csak a stílussal lehet lehet kikerülni. Nam ami történik, hanem ahogy el van mesélve. A profi regényíró hamar ráérez arra, hogy a stílus révén a tartalom eltűnik. A novellában viszont nem lehet így megúszni. Valami fontos muszáj hogy történjen. Szerintem tehetséges profi írók ezért kötnek ki a regénynél. HA sikerül tökéletesíteni a stílusukat, nyert ügyük van. […]

Emlékszem, hogy ezekhez a novellákhoz nekem minden esetben megvolt az ötlet, még mielőtt leültem írni. Kellett egy igazi ötlet, amiből felépíthettem a sztorit. […]

Ha a sci-fi lényege az ötlet (ahogy dr. Willis McNelly állítja), ha valóban az ötlet a történet igazi “Hőse”, akkor valószínűleg a novella marad a sci-fi par excellence műfaja…”

Minden mondatával szívemből egyetértek. Tudom, hogy sokan nem tartják “korszerűnek”- bármit is jelentsen ez -, vagy legalábbis a korszellem nem látszik kedvezni a novelláknak. A kiadói politikát (amelyet persze az olvasói szokások befolyásolnak és vice versa) elnézve ma a végeláthatatlan regényfolyamok, emberéletek kioltására alkalmas fél- és egész téglányi kötetek korában élünk. Ötlet, nos, sokszor abból van a legkevesebb.

Már megint PKD

Sikerült megvennem az Agave új Dick-kötetét, a Már megint a felfedezőket. Tizenöt novella, ez nem hangzik rosszul. Igazából még csak belenézni volt időm: korai művek az elején (első egy-két novallát olvastam), hangulatosak, és valahogy egész jól lekerekítettek. Dick régi kedvencem, még a Halál útvesztőjén keresztül szerettem meg, de néhány valóban zseniális műve mellett néhány kurtán-furcsán lezártat is hagyott maga után: mintha már nem érdekelte volna a vége; ő már tudta, hova akar kilyukadni, le is írni talán terhes lehetett, vagy már a következő gondolat foglalkoztatta. Kíváncsi vagyok a többi novellára is.

Fényévek

Előszedtem a Fényévek antológiát 1997-ből (Möbius SF kiadvány, köszönjük, Attila). Egypárszor már olvasgattam, a legtöbb, igen megkímélt könyvemhez képest rossz állapotban van: az utolsó pár tucat oldal lassan lapokra hullott. Sajnos a borító is ferde. Emlékszem, amikor vettem végignéztem fél tucatot: minegyik ferde volt. Nyomta: Vasas Szakszervezet nyomdája. Gondolom ez volt megfizethető áron elérhető.

Na de a tartalma mindenért kárópótol. James Patrick Kelly Dinoszaurusz-logikája igen erős kezdés. Valami ilyesmi az egyik kedvenc fajta SF-em: egy lehetséges jövőbeli szituáció (itt: morális) kérdései.

Érdemes lehet egy-két dolgon előre elgondolkodni, mert előbb-utóbb itt találjuk magunkat a kiborgok, MI-k, klónok, teleportáció és ki tudja mi megjelenésének kapujában, és nem tudjuk morálisan vagy éppen jogilag kezelni. Ez utóbbira volt jó példa tavaly a TV2-n a Century City, talán egy tucat részt ért meg. Kb. a 21. sz. közepén várhatóan (mindenesetre elképzelhetően) felmerülő kérdések (amerikai) jogi aspektusait járta körül - szerintem kellemes színvonalon.  


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek