orka SF-blogja

Merras mesélhetne róla, hogy a blogolásra milyen nehezen beszélt rá. A topikokat sokkal demokratikusabbnak tartom, ott minden vélemény egyforma státuszú, mindenki egyszerű felhasználó. A blog ilyen szempontból sokkal énközpontúbb: az írója diktálja a témát, szabadon moderálhatja a kommenteket, amelyek így aztán a posztnál alacsonyabb rendűek. Az járt a fejemben, hogy a topikon el kell olvasni mások véleményét is, és arra reagálni, míg a blogon ki lehet nyilatkozni, és csak várni kell a kommenteket. Ez elég egoistának és beképzeltnek tűnt nekem. Mostanra az sfportal és sfblogs.net környékén többségben vannak azok, akik inkább a saját kis bloguk éléről fejtik ki a véleményüket, a fórum (ami pedig sok mindent átélt) már alig működik. Merrassal beszélgettünk ennek okáról, de nem jutottunk semmire.

Ezért aztán én is megpróbáltam áttérni erre a felületre, de nem tűnik sikeresnek: a könyvek továbbra sem érdekelnek senkit. Azt hiszem, hogy a hiba bennem van, kétszeresen is. Valószínűleg a blogom nem olyan jó, mint ami ahhoz kellene, hogy legalább néhány érdeklődő érdemesnek tartsa megosztani a véleményét másokkal, másfelől téves képzetek élnek bennem az sf-olvasókról, számukról, aktivitásukról, és néhány érdeklődőnél sincs is több errefelé

Egyáltalán nem csodálkozom már azon sem, hogy a R C Wilson Pörgése, amely az elmúlt évek legjobb magyar nyelven megjelent scifije, és amely sok szempontból iránymutatás lehet arra nézve, hogy a sokat emlegetett haldokló scifi milyen irányokban tud továbbfejlődni, rosszul fogy. Vajon hányan olvasták a sfblogs.net bloggerei közül (aki mint tudjuk, az sf-et kedvelők táborából verbuválódtak)? Akik olvasták, miért nem érzik úgy, hogy ajánlani kellene másoknak (ha jónak találták), és ezzel bátorítani mindenkit a megvásárlására – elősegítve, hogy a jövőben is hamar hozzájuthassunk a hasonló minőségű regényekhez? Ha rossznak találták, miért nem születnek elmarasztaló kritikák, amelyekkel vitába lehetne szállni, és megbeszélni, milyennek is kell lennie egy jó scifinek 2007-ben?

Vajon befutott és vanabí íróink olvasták? Ha igen, miért hallgatnak róla? Égő lenne nekik egy másik írót dicsérni (feltéve, ha jónak találták), vagy általában égő egy írónak más író művével foglalkozni? Esetleg pontosan tudják, hogy fényévekkel vannak elmaradva tőle, és ezért kínos? Vagy csak nem olvasták… Ez lenne a legszomorúbb számomra.

Mindegy. A blogolást csak ezért nem fogom befejezni, de erőltetni sem. Aki visszanéz ide, időről-időre fog találni sf-hez kapcsolódó posztokat, ehhez hasonló szubjektívet azonban terveim szerint nemigen.

F. Tóth Benedek Mellékhatás c. kötete van még olvasás alatt. Egy kisregény és több novalla. A novellákkal végeztem már: alapvetően szórakoztatóak, bár egy-két dologgal nem voltam kibékülve (ilyen pl. néhány logikai baki, vagy sok helyen a számomra idegen szórend). A novellák inkább “fantasztikusak”, mint scifik, de ez önmagában még nem baj. Meglátjuk, a kisregény milyen lesz.

Érdekes felfedezést tettem az egyik polcomon: Philip José Farmer Szeretők c. kisregénye olvasatlanul pihent ott. A hátlap tanúsága szerint 79 Ft volt 1990-ben (én 300-ért vettem jópár évvel ezelőtt egy antikváriumban). Nem tudom, milyen okból maradhatott olvasatlan. Mindenesetre most várnia kell.

A hátlap egyébként nem kispályázik: “…mérföldkő a sci-fi történetében. Előtte senki sem szólt ilyen hangon a szerelem és a szabadság utáni vágyról. Egyszerűen fantasztikus.” Elég béna szövegnek tűnik, de ha összevetem “Kasztovszky a magyar Bradbury”-vel, mingyárt más megítéslés alá esik. Néha az az érzésem, hogy a fül- és borítószöveg-írók valamiféle, az ovlasók előtt titokban tartott bárgyúsági versenyen vesznek részt. Esetleg a mozifilmek magyar címeinek kitalálóival vannak különversenyben, ki tudja.

A szex és a scifi azért érdekes kérdés. A legtöbb scifi elég szemérmes. A Delta Vision Erato pályázatára ezért is vagyok kiváncsi.

Szeretem a Könyvhetet, nem utolsó sorban a 20 % kedvezmény miatt: gyakorlatilag minden ötödik könyv “ingyen” van. Ez pedig a legjobb, ki is használtam. SF is került a kosárba.

Most vettem csak meg Bradburytől az Öröm masinériáit. Sosem voltam nagy Bradbury rajongó, így nem rohantam a boltba, amikor megjelent. De aztán csak eszembe jutott egy-két kellemes emlékű novellája, na meg a F451, így aztán rászántam magam. Egyelőre a (szerintem) elég balfasz borítóig jutottam.

Az Agavénál maradva az új PKD-ra is rátettem a kezem. Dr. Vérdíj. Kicsit mérlegelés nélkül vásároltam meg: PKD-t szeretem, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy feltétlenül szükséges megvenni a tizenvalahányadikat is ugyanattól az írótól. Mindegy, most már megvan. Aki kicsit megfontoltabb, elég lehet a VALIS, Ubik, Ember a fellegvárban, Álmodnak-e az androidok…, A halál útvesztője és a novelláskötetek közül válogatnia.

Régi Gáspár András rajongóként (Kiálts farkast, Két életem, egy halálom) megvettem annó az Ezüst félhold bluest (antikváriumban), igazából nem taglózott le annyira, bár voltak benne jó részek. Most kicsit a marketingnek is áldozva megvettem a második (átdolgozott, bővített) kiadást. 1592 Ft-ért miért ne.

Vasárnap este volt a Pi című film a m2-n. Sajnos csak egy kis részletet láttam belőle, felvenni meg nem tudtam. Időm, energiám engedi, egyszer elballagok kikölcsönözni az Odeonba, és megnézem.

Odeon adatlap

Film adatlap

Okoskodó írás, hülye, bunkó beszólással

1. Az az érzésem, hogy Magyarországon az űropera nem örvend túl nagy presztízsnek. Mitagadás, ebben – így vagy úgy – én is osztozom. Nem vagyunk hozzászokva az igényesen kidolgozott, jól kézben tartott, tartalommal, mondanivalóval is rendelkező, ugyanakkor népszerű, látványos és nagyszabású elemekkel operáló űrtörténetekhez.

2. Banks és az űropera viszonya még ezen túl is meglehetősen összetett. Számos megszokott vagy ismert klisét kiforgat, elemeket, súlypontokat helyez át. Főhősei nem jók vagy rosszak, mint ahogy a háborúk sem. Az egyes civilizációk, politikai törekvések megítélése is sokkal inkább múlik az olvasón, mint az írón. Nem régi regéket, mondákat vagy meséket vesz alapul, hanem a jelenkor nyugati gondolkodásmódjára kihívásokat jelentő eszméket. (Ha nem lenne számomra sok szempontból szitokszó, azt mondanám: posztmodern módon keveri újra az űropera elemeit.) Szórakoztató és elgondolkodtató, űroperásan nagyvonalú kalandok, ugyanakkor konzekvensen kidolgozott háttérvilág, éles kulturális különbségek mellett érdekes áthallások és párhuzamok a jelenkor politikai, filozófia, társadalmi folyamatai között. A Kultúra érdekes, izgalmas civilizáció, és úgy tűnik, Banksnek igen sok mondanivalója van a nyugati társadalomról. 

3. Banks Játékmestere az elmúlt évek egyik meghatározó megjelenése volt számomra. Ebből fakadóan Banks ázsiója meglehetősen magasra szökött nálam. Későbbi (később kiadott) művei nem mindenben igazolták vissza ennek a várakozásnak a jogosságát. Öncélú epizódokkal tarkított, túlírt vagy éppen túlburjánzó, átlathatatlan cselekményű sztorikkal is szembesülnünk kellett. Minden művének megvolt a maga értéke, de ezeket az értékeket nehéz volt kiválogatni a bosszantó, unalmas vagy egyszerűen csak rossz részek közül. 

4. A Játékmester, a Fegyver a kézben és most a Holtpont érdekesen egészíti ki egymást (az Emlékezz Phlebasra nekem kicsit kilóg, nem tudom miért*), ti. a Kultúra meglehetősen eltérő apektusait villantja fel sorban.  A Játékmesterben a Kontakt, az RK, az Elmék távolról manipulálták az eseményeket (pl. a főhősön keresztül). A Fegyver… már közelebbről mutatott meg dolgokat. A Holtpont pedig betekintést enged a Kultúra valódi döntéshozóinak, alakítóinak belső világába.  

5. A Holtpont nagyon eltalált, ez tűnik számomra a legösszetettebbnek (a Játékmestert leszámítva). Legjobb, ám szerintem mégsem tökéletes elemei az Elmék, illetve az ő gondolataik, párbeszédeik, üzeneteik. Különösen az RH-k tetszettek. Hálószakasz monológja, amelyben a fedélzetén megfordult emberek sorsának nyomon követéséről beszél, kifejezetten szórakoztatott.  Sehogy sem tudtam azonban befogadni az Aláz-motívumot. Főleg azért, mert Banks egyfelől szélsőségesen szertelen módon írta le őket, másfelől nagyon is komoly fenyegetésként láttatta őket. Nem katonailag persze, hanem inkább az általuk képviselt eszmék vonatkozásában. Abszolút privát dolog, de nekem tetszett, hogy a Kultúra - ha éppen megszorítják - képes jelentős katonai erővel védeni a kivülről sokszor puhánynak és dekadensnek gondolt értékeit. Ráadásul árulkodó módon ez is inkább egyéni, mint központi vagy közös akarat, elgondolás eredménye. Banks ezzel mintha a Kultúra felsőbbrendűségét hirdetné meg, ami talán ellentétes azzal, ami pl. az idiri háború vagy a Kontakt és RK manipulációiból levonható lenne a korábbi regényeiben (A Játékmesterben is idegen, esetlen és erőltetett az a fejezet, amelyben a drón elviszi Gurgeyt egy repülésre, megmutatva a város nyomorát. Túl szájbarágós manipuláció arra nézve, miért is kell a Kultúrának győznie.) Banks szerintem itt túllő a célon (vagy lehet, hogy éppen azt akarta nyilvánvalóvá tenni, hogy melyik oldalon áll), megbicsaklik az a finom egyensúly, ami a “mindezek ellenére” vett Kultúra-pártiságot erősítette volna. 

6. A történet néhány szála érdekesen alakul: az emberi történeti szálaknak jellemzően a jelenséghez és általában a Kultúrára kihívást jelentő kérdéshez semmi köze. Érdekes, hogy egyenrangú szerepet kapnak ezek a hétköznapi, ha úgy tetszik banális történések a “magasabb szintű” kérdésekkel. Talán ez is azt mutatja, hogy az így felépülő társadalomban az ilyen kérdések súlya nem különbözhet: az egyén éppannyira fontos (vagy fontosabb), mint a közösség. Szélsőségesen individualista nézőpont, de respektálható.  

7. Van még hátra Kultúra-regény, de szerintem az egyensúly megőrzése érdekében (és a neten olvasottak alapján) ezen univerzumon kívülről az The Algebraist kiadása kell legyen a következő lépés. 

A Holtpont osztályzata** nálam: 7/10 

* Ez volt Banks első Kultúra-regénye, talán a későbbiekben alakult úgy, hogy “bebarangolja” az általa teremtett univerzumot ezen aspektusokból is. Ez nem feltétlenül tudatos koncepció, egyszerűen csak így volt érdekes: más oldalról is megvilágítani dolgokat.

** Az osztályozáshoz a Dercon által korábban futtatott Ellenpont-projekthez részvételemmel kidolgozott pontozási rendszert vettem alapul. A projekt ma már nem él, de amíg élt szerintem értelmes és hasznos volt: SF regényeket és novellásköteteket igyekezett rangsorolni. Érdemes egyébként megnézni a Dercon által konstruált pontozási rendszert is: egyszerű, szellemes, sok hibát kiküszöbölő szisztéma.

Még nem néztem végig mindet, de eddig érdekes.

2057 The City

2057 The World

2057 The Body

http://video.google.com/videoplay?docid=-6979560348655713314&q=2057+the+city

Tegnap késő este a Coolon a Végtelen határokat néztem, pont az egyik kedvenc részem volt. Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki kedveli a sorozatot.

 http://www.vegtelenhatarok.hu/ 

Nem ez volt az egyetlen film a hétvégén. Megnéztem a Children of Ment is (dvd-ről, pontosabban .aviban). Nekem alapvetően tetszett, másfél órát simán megért. A sztori néhány felütésében Brian Aldiss Szürkeszakállára rímelt: mintha egy alapötlet kétféle feldolgozásáról lett volna szó. Nem olvastam utána a sztori születésének, csak az író P. D. James honlapját néztem meg, így aztán nem tudom, hogyan lett néhány dolog ennyire egyforma.

 http://www.randomhouse.com/features/pdjames/index.html

Banks Játékmestere után elég megengedő voltam: a később olvasott regényeinek olyan dolgokat is elnéztem, amelyeket komolyan szóvá is lehetett volna tenni. A Fegyver a kézben idejére ez a kezdeti (túlzott) szimpátia kifulladt. A Holtpont azonban kezdi visszahozni a kedvemet. Feléig jutottam tegnap, és nagyon tetszik. A hajók (Elmék) neve néhol talán kicsit erőltetett, és a beszélgetésüket is lehetnének még idegenszerűbbek (a technikai részeket “fejléceket”, hiperlink-szerű beszúrásokat, stb még technokratábbra vettem volna, miközben a verbális rész maradhatott volna ilyen oldott). A sztori azonban leköt, a szereplők is érdekesnek tűnnek. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy tele lenne üresjárattal vagy egészen öncélú epizódokkal. Az Alázokat nem tudom még hová tenni, meglátjuk, mi lesz velük később.

“Nem kizárt, hogy az USA akár azt is engedélyezi majd, hogy a NASA reklámhelyek kiadásával növelje bevételeit. Ken Calvert kaliforniai republikánus képviselő egy Colorado Springs-i konferencián a minap azt javasolta, hogy a törvényhozás tegye lehetővé, hogy a NASA reklámokat helyezzen el űreszközein, illetve engedélyezze a nemzetközi űrállomásra feljuttatott berendezések szponzorálását.” (HVG 2007. ápr. 28.)

Jópofa. Én régebb óta azt gondolom, hogy a kereskedelmi-üzleti tevékenység az egyik lehetséges pénzforrás az apadó államiak ellensúlyozására. Coca-Cola rakéta.