Visszatekintő VIII.
Eredetileg itt volt fellelhető (illetve fellelhető ma is).
William Gibson: Trendvadász
Igencsak hullámzó, így aztán a véleményem is igen vegyes. Megdöbbentõen erõtlen részek is vannak benne. Bigend, a Blue Ants és a futurisztikus techno-marketing sokkal több figyelmet érdemelt volna. Tetszett ugyanakkor a ruhatrendek, öltözködés és annak “jelentése”. Sajnálom, hogy Boone Chut kiírta végére a sztoriból. A japán Klip-otaku / hekker szál is többet érdemelt volna három mondatnál (az Idoruban az egyik kedvenc részem volt).
Az orosz szál elég erõtlen (baráti szálon van némi rálátásom - igaz, az szintén csak másodkéz) - hol van a Neuromancer erõs K-Berlin-fílingje, vagy a Virtuálfény szintén erõs orosz szála (l. rendõrök).
Néhol elég jól hozza a CP kötelezõ elemeit (”egy német konyhagéppel vizet melegített”), máshol semmi - mintha egy krimit olvasnék. A technikai környezet szintén több figyelmet érdemelt volna. Szívesen olvastam volna még hitech-lowtech összeolvadásokról, ami WG egyik erõssége: pl. jó lett volna egy “bakelit telefonra szigszalagozott kódtörõ számítógép̶
Egészen gyenge volt az Alkotó szobájának leírása - de a karaktere is.
Többet kellett volna a biztonságpolitikával foglalkozni, és annak technikai részleteivel is (még Turner is jobb volt a Mona Lisaban). Tetszett viszont az orosz oligarcha kettõs védelmi vonala, és az ahhoz kapcsolódó személyzeti politika leírása - egészen megakorporációs fíling volt (ezt is hiányoltam egyébként: egyfajta multiként bemutatni az új-orosz vállakozó-bûnözõ -hatalmi csoportosulást; Josef Virek nagyságrendileg jobb megagazdag volt).
Egészen gyenge a net világának leírása, az Idoruban nagyságrendileg szellemesebb volt, ráadásul fals: nyilváne gy világméretû netes szubkultúrának nem csak három szószólója van: ki sem látszanának a hozzászólások tengerébõl. Itt látszik egyébként, hgoy ilyen nagy hiba volt a jelenbe (most már: múlt) helyezni a történetet: WG közeljövõbeli elektronikus prózája krimivé silányult.
Nem nagyon találta el a nõi fõszereplõ belsõ érzéseit (nem lévén nõ, ezt csak óvatosam merem leírni, majd még konzultálok róla). Nem sokkal elõtte olvastam Joe Haldemantól az Új világokat, amelyben szintén nõ a fõ karakter - nagyságrendileg érzékletesebb a leírás. Egy menzesz és egy másik nõvel való értõ összemosolygás - A Boone-szál, Bigend, vagy a filmrendezõvel való viszonya is homályban marad.
WG eddig a hajemresztõen különálló - egyenként nem is túl érdekes - szálakat a végén meglepõen és jól sodorta össze. Most ez elmarad: az ásatásokon filemzõ faszinak az égviágon semmi szerepe. A lengyel fél-mûvész fickó is abszolút mellékszereplõ.
Sehogy sem jött össze az e-mail-es részek regénybe illesztése sem - ez különösen azért szomorú, mert a végén fontos szerepe lenne. A tipográfia is ludas, de aki olvasott már levélregényt és különösen e-mail-regényt, az tudja, hgoy milyen fontos hangulati elem a körítés, az utóbbinál a technikai körítés. To:; CC:; Subject; >>>; >>> egészen hangulatossá teszik, az ember szinte látja maga elõtt számítógép képernyõjét, a netet, a világ másik végén, de cak egy kattintásra lévõ partnert. Ahogy itt volt: levélpapír, postakocsi, stb jelent meg elõttem.
Gyakorlatilag sehol egy rövidítés, emotikon, netlish beszólás.
Mindent összevetve ez egy krimi, amely néhol felvillantja WG posztmodern CP-készségét, de mindenben kevesebb, mint részei összege.
október 20th, 2007 at 10:26
Nincs kedved visszatérni?
Érdekelne, miket tennél föl.
Már van zenelejátszónk is.