orka SF-blogja

Ez az írás még tavaly ősszel jelent meg az sfportal.hu-n:

Richard Morgan: Valós halál

Az Agave láthatóan az átlagosnál nagyobb figyelmet fordít a borítókra, és ennek meg is van az eredménye: nekem kifejezetten bejön a grafika és a tipográfia is. Mindig is azt gondoltam, hogy a hideg, éles, “sebészeti” borítók illenének a cyberpunkhoz. Ezzel máris egy érdekes kérdéshez érkeztünk, hiszen valójában nem kifejezetten cyberpunkhoz van szerencsénk, ha van értelme a finom (bár sokszor vitatható) különbségtételeknek, talán egy post-cyberpunk elemeket bőven használó science-fictionről beszélhetünk.

A digitális tudattárolás, mesterséges intelligencia, adatkalózkodás, fül mögötti csatlakozóaljzat, látóideghez csatolt óra és néhány hasonló megoldás ismerős lehet Gibson és mások műveiből. Más azonban az idő: a 25. sz. elején járunk; és más a perspektíva is: az emberek kolóniákat teremtettek távoli bolygókon. Ehhez társítja Morgan a saját elemeit: tudattok, tűnyaláb, (újra-) burkolás, a matuk (a „matuzsálem” rövidítése), a „szuperkommandós” Küldöttek, a tudatnak a test halála utáni áttöltését vallási megfontolásból ellenző katolikusok és így tovább. A megrajzolt környezet politikai, gazdasági, társadalmi képe meglehetősen összeszedett, ráadásul a számos utalás, felhasznált panel ellenére zavaró vagy szánalmas utánérzések nélküli világot teremt. A háttér a helyén marad, nem tolakszik az előtérbe, inkább stabil színpadként szolgál a cselekményhez. Elég jól sikerült a háttérvilág bemutatása is, kevés „kibeszéléssel”, magyarázattal vagy leírással kell megküzdenünk, többet rakhatunk össze a dialógusokból, történésekből.

Sosem kedveltem igazán az egyes szám első személyű történetmesélést, most azonban nem bosszankodtam: a főszereplő szemén keresztül nagyon jól rálátunk a világra. A párbeszédek élők, pergők, és Morgan jól veszi azt az akadályt is, hogy már a megszólalásból azonosítható legyen a karakter. A stílus „kemény”, szikár, leginkább az akciófilmeket idézi, némi film noir-os beütéssel. Persze ezzel az egyedi hangvétellel számos finomságról is le kell mondanunk. Itt említsünk meg Totth Benedek fordítót, aki – megítélésem szerint – jó érzékkel, a beszélt szlenget erőlködés nélkül felhasználva magyarította a regényt.

Egészen újszerű sztorit kapunk – legalábbis jó SF-ként kevés akciókrimivel találkozhatunk. Szex, erőszak, gyilkosságok, politikai stiklik, manipuláció, zsarolás és bosszú, amit a főhős által folytatott magánnyomozás foglal keretbe. Kovacsot követve a San Francisco mintáján alapuló nagyvárosi környezet minden jellemző helyszínét bejárjuk: lebujok, bordélyházak, illegális harcok színhelyéül szolgáló kiszolgált hajók váltakoznak csúcstechnológiát használó illegális klinikákkal, matu luxusbirtokkal és a virtuális térrel. A történet felfokozott sebességen, kifejezetten filmszerűen pörög.

Az akciófilmes áthallások miatt a karakterek akár sablonosnak is minősíthetők: nagyvilági életre ácsingózó kurvák, lánya meggyilkolásáért bosszút állni kívánó szülő éppúgy előfordul, mint tökös zsaru, kegyetlen bérgyilkos vagy kéjvágyó feleség. A személyiségek árnyaltsága egyenetlen, néhol közepes, de többségében életteli, plasztikus. A szereplők cselekedetei alapvetően összhangban vannak motivációikkal, hátterükkel, hiteles módon „játszanak”. Nekem hiányzott Hendrix (egy MI, „aki” egyben szálloda is) még bővebb szerepvállalása.

Úgy tűnhet, egyszerűen csak egy SF-környezetbe ültetett akciókrimivel van dolgunk, de azért ennél többről van szó. Az SF-nek – ha hű akar lenni a legjobb hagyományaihoz – foglalkoznia kell az új technológiák, tudományos eredmények egyénre, társadalomra gyakorolt hatásával. A Valós halál szerencsére ezeket sem nélkülözi. Akár a tudat új testtel való együttműködése, akár a meghosszabbított életű matuk társadalomban elfoglalt helye és a politikára, gazdaságra gyakorolt hatása, vagy éppen egy több évszázados házasság pszichés következményei kerülnek elő, Morgan igyekszik a kérdést több oldalról megjeleníteni. Filozófiai mélységű fejtegetéseket azért ne várjunk: az sehogy sem illeszkedne a hangvételhez. Inkább a felvetett kérdés valóságossága az, ami érdekes. A cyberpunk utáni korszak regényeiben a szereplők a transzhumanista toposzokkal bővült új technológiai környezetre nem elidegenedéssel reagálnak (talán nem tévedés a CP-t disztópikus jövőképnek tekinteni), hanem az ember végtelen alkalmazkodóképességére példát szolgáltatva élik mindennapi életüket.

Említsünk meg néhány negatívumot is. Elsőként az ún. “magyar szál”. Nos, Morgan alig terjeszkedik túl “Új Pest” felemlegetésén és a főszereplő “Kovacs” családnevén. Ehhez kapcsolódó bosszantó felületesség, hogy kétszer is “szlávozott” a magyarok kapcsán. Szerencsére első száz oldal után jótékonyan feledésbe merül a „magyar” kérdés. Néhol a dramaturgia áldozatul esett a „kemény” sztorinak: öncélúnak gondolom pl. a Wei Klinikán a véres bosszút, és feleslegesen brutálisnak a közbelépést a Kadmin elleni “ketrecharc” közben. Talán terjedelmesebb is az ideálisnál, de a mostanában jellemző, végletesen túlírt tégláknál még mindig kellemesebb.

A post-CP csak csordogál Magyarországra, de most erős játékossal bővült a mezőny. A könyv 2680 forintos ára összhangban van a minőséggel, terjedelemmel, szóval nagyot nem hibázhat, aki belevág. Figyelem: 18-as karika.