Visszatekintő IV.
Szokásos korábbi megjelenési helyemről, az sfportal.hu egyik topikjából kiollózva.
William Gibson: A holnap tegnapja
A Híd-trilógia befejező kötete végre elért hozzánk magyarul, köszi érte a Galaktikának és Németh Attilának.
Gibson- és cyberpunk-rajongóknak kötelező, érdeklődőknek is olvasható darab. Érdekes, de tényleg megállna a lábán egyedül is - csak éppen úgy gyengécske.
Alapvetően jó ötletek, csak kicsit kidolgozatlan, úgy tűnik, 1999-re Gibson már unta a cyberpunkot. Egy erős novellára elegendő anyag, vízizű regénnyé nyújtva.
Sok a visszautalás a Híd-trilógia előző köteteire, de talán pont azért, hogy egyedül is megálljon a lábán regény, az ismétlések kicsit papírízűek annak, aki olvasta az előzőeket.
Gibson ismerős panelekből építkezik, de ezek a panelek csak vázlatok, sehol sincs az a szuggesztív, látomásos erő, amit Gibsontól várnék.
Harwood sehol sincs mint a “világleggazdagabb embere”: kb. egy újságcikk, szemben mondjuk Virekkel a Számláló nullárából. Laney papírvárosbeli élete egyáltalán nem adja át a menekülés és elveszettség érzetét. A fejtegetések a Lyukról és a csomópontokról sokkal gyengébbek mint az előző kötetben vagy éppen a Sprawl-trilógiában szereplő hasonló fejtegetések a mátrixról. Konrad nagyon gyenge a Neuromanc klónozott nindzsájához képest.
A legnagyobb ígéret Silencio lenne (kb. mint Laney az előzőben), de sajnos nagyon kevés jut neki.
Gibsonnak nagy erőssége volt a szilánkos, széttartó történetszálakat a végén erős végjátékban összerántani, és egészen nagy durranásba fordítani. Itt ez teljesen hiányzik. Jónéhány történetszál lényegében teljesen elhal (Grimwood Lucifer sárkánya volt ilyen).
Hatalmas akciókat lehetett volna a végére kreálni Silencioval, Líbiával és Pacoval (a Vágyköztársaságból); Laneyvel és Harwooddal a csomópontra hajtva és Konraddal és az idoruval.
Teljesen elhibázott volt Fontaine ilyen erős beemelése a sztoriba. A Híd kiherélése és középosztálybelivé változtatása pedig megbocsáthatatlan.
Ebben már semmi nem volt a punk-attitűdből, semmi dühös energia, semmi sötétség. Középosztálybeli szereplők nem csinálnak semmit, pedig kéne: a szerző szemmel láthatóan akarna valamit.
Nem lehet véletlen, hogy a regény végére bekerült egy Bruce Sterling írás a CP hanyatlásáról (haláláról), ez a regény önmagában bemutatja azt, amiről Sterling ír.
Nem tudom, Gibson ezzel a regénnyel szándékosan ölte-e el a CP-t, vagy egyszerűen így sikerült (és ezzel meg is halt), mindenesetre az elsőt totális tévedésnek tartanám: a csúcson kellene (kellett volna) abbahagyni, nem pedig lerombolni a korábban felépítettet; a második esetben pedig nagyon szomorú lennék.
Az biztos, hogy ez a regény némileg más megvilágításba helyezett néhány dolgot a Trendvadászt illetően. A Trendvadász nekem nagyon idegen volt, ez a regény azonban jó átvezetés (a megírás sorrendje is ez volt). Most talán újra el fogom olvasni, ha időm engedi.