Visszatekintő III.

Kultúra, Banks, Játékmester. Sok egymásra hordott gondolat, szintén az sfportal.hu fórumából. Egyszer érdemes lenne átfésülni, és rendesen írni róla, mert kedvenc Banks regényem.

Iain M. Banks: Játékmester 

A Játékmester igen jó kis könyv, nagy ötletekkel, kétszintû értelmezéssel. Igen kiváló munka, nekem nagyon bejött. Egy kicsit könnyedebb a stílusa, mint amire számítottam, de a mondanivalója igen megfogott. Komolyan elgondolkodtam a korai japán, kínai, indiai kultúrán és a játékaikon, valamint a mai nyugati játékok és a kultúra párhuzamain. De nem kell megijedni, fordulatos sztori is van benne. Egyébkémnt folyamataosan Dan Simmonsra emlékezetett (most eltekintve attól, hogy magyarul és angolul nem feltétlenül ugyanaz a megjelenési sorrend). Élveztem a társadalmak és játékok közötti összefüggések boncolgatását - általában is bejönnek a szociológia és pszichológia ihletésû mûvek, mint pl. a Dûne istencsászára /FH/ vagy az Átjáró /Pohl/.

Nem “faltam” a könyvet, hanem el-elgondolkodtam közben. (Na és visszafejtettem a legvégén azt a “mesterséges írást”. Jó szórakozás volt, egyfajta bónusz. :-)) Eléggé bele tudtam élni magam a világba. Érdekes volt, plasztikus. Persze az én unalom-tûrésemrõl sokat elmond, hogy egyik kedvenc (CP) mûvem a Kerékpárszerelõ /Sterling/, amit sokan marha unalmasnak tartanak. Hát igen, abban sincs egyetlen ûrcsata sem, amelyet hatalmas ûrbálnák között vív a Gonosz hatalmas serege és a Jók maroknyi, de elszánt csapata.

Egyébként az emberi karakterek halványsága egyértelmûen a Kultúra jellegzetességébõl fakad: egy gazdag, kihívások nélküli, megállapodott civilizáció. Partyk, mûvészeti események, önmegvalósítás: mintha mindenki harmadik generációs “felsõ tízezer”-beli lenne. Egy forrongóbb, fiatalabb világban nyilván a karakterek is nyersebbek, színesebbek lennének. (Magánmegjegyzés: én meg a túl színes karakterektõl kapok hülyét: a vérszívó-démon ûrhajós és a háromfejû vak jósnõ - messze elkerülöm az ilyeneket). Szóval éppen a felrajzolt világ és a szereplõk összhangja követeli ezt meg.

A Rendszerközi Hajók és az azokat irányító intelligenciák nevén nagyon jókat szórakoztam. (Egyébkénmt többek között ez is emlékezetett Simmons TechnoCore-jára, mint ahogy a megállapodott, érett civilizáció lassúsága is). Egyébként pl a Csillagdagályban /Brin/ is fõleg delfinek a fõszereplõk, bár igaz, ott vannak színes karakterek - ember, delfin egyaránt.

Igazából a Kultúra csak a háttérvilága a köteteknek, nem klasszikus ciklusról van szó. A történetek önállóak. Amúgy meg pont az tetszett benne, hogy nem fárasztott azzal, hogy a számba rágja a világ leírását. Olvastam vgy ezer sf-történetet, nem okoz problémát egy Plató vagy a tájrendezés gépeinek elképzelése. Az én szememben ettõl lesz valaki jó író, hogy pár mondattal képes felvázolni egy világot (F. Herbert, Banks, Simmons) és attól lesz fárasztó, hogy túlírja a világok bemutatását (B. Herbert+KJA; B. Hackett

Sajnálnám, ha nem tetszene a könyv. Szerintem a mai színes borítós túlsúlybn nagyon nagy szükség van olyan könyvekre, mint a Hyperion, a Játékmester vagy a Kárhozott város /A és B Sztrugackí/. Ez mutatja meg, hogy a SF nem (vagy nem csak) ûrcsatákat vívó és fénysebesség felett száguldozó szuperhõsök hihetetlen kalandjainak végelláthatatlan sorozata, hanem irodalom, igényes írói eszközökkel és ami a legfontosabb: elgondolkodásra érdemes ötletekkel, meghökkentõ, figyelemfelkeltõ vagy éppen vitára ingerlõ felvetésekkel.

4 Responses to “Visszatekintő III.”

  1. Köszönjük a bejegyzéseket! Feltettem a kritikagyűjtemény-kísérletre is. :)

  2. Ok, köszi.

  3. Engem is a Játékmester kattantott rá Banks-re, szóval mindenképp érdemes volt annak idején ezzel az írásával kezdeni a hazai kiadást. Azóta csak a Holtpont hozta szerintem azt a minőséget. MEg persze a Darázsgyár, attól függetlenül, hogy képtelen voltam végigolvasni.

    (Egyébként ha jól látom, Ian Watson nem tartozik a kedvenceid közé :) mondjuk megértem )

  4. Igen, a Holtpont többé-kevésbé nekem is bejött.
    Watson? Érdekes kérdés: az Űrgárdista nem az én világom volt, de igazából nem rónék fel neki semmit, de a Nehéz kérdéseket már a sarokba vágtam.

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin. Business Internet
Joomla Toplista SG.hu