Szubjektív különkiadás

Merras mesélhetne róla, hogy a blogolásra milyen nehezen beszélt rá. A topikokat sokkal demokratikusabbnak tartom, ott minden vélemény egyforma státuszú, mindenki egyszerű felhasználó. A blog ilyen szempontból sokkal énközpontúbb: az írója diktálja a témát, szabadon moderálhatja a kommenteket, amelyek így aztán a posztnál alacsonyabb rendűek. Az járt a fejemben, hogy a topikon el kell olvasni mások véleményét is, és arra reagálni, míg a blogon ki lehet nyilatkozni, és csak várni kell a kommenteket. Ez elég egoistának és beképzeltnek tűnt nekem. Mostanra az sfportal és sfblogs.net környékén többségben vannak azok, akik inkább a saját kis bloguk éléről fejtik ki a véleményüket, a fórum (ami pedig sok mindent átélt) már alig működik. Merrassal beszélgettünk ennek okáról, de nem jutottunk semmire.

Ezért aztán én is megpróbáltam áttérni erre a felületre, de nem tűnik sikeresnek: a könyvek továbbra sem érdekelnek senkit. Azt hiszem, hogy a hiba bennem van, kétszeresen is. Valószínűleg a blogom nem olyan jó, mint ami ahhoz kellene, hogy legalább néhány érdeklődő érdemesnek tartsa megosztani a véleményét másokkal, másfelől téves képzetek élnek bennem az sf-olvasókról, számukról, aktivitásukról, és néhány érdeklődőnél sincs is több errefelé

Egyáltalán nem csodálkozom már azon sem, hogy a R C Wilson Pörgése, amely az elmúlt évek legjobb magyar nyelven megjelent scifije, és amely sok szempontból iránymutatás lehet arra nézve, hogy a sokat emlegetett haldokló scifi milyen irányokban tud továbbfejlődni, rosszul fogy. Vajon hányan olvasták a sfblogs.net bloggerei közül (aki mint tudjuk, az sf-et kedvelők táborából verbuválódtak)? Akik olvasták, miért nem érzik úgy, hogy ajánlani kellene másoknak (ha jónak találták), és ezzel bátorítani mindenkit a megvásárlására – elősegítve, hogy a jövőben is hamar hozzájuthassunk a hasonló minőségű regényekhez? Ha rossznak találták, miért nem születnek elmarasztaló kritikák, amelyekkel vitába lehetne szállni, és megbeszélni, milyennek is kell lennie egy jó scifinek 2007-ben?

Vajon befutott és vanabí íróink olvasták? Ha igen, miért hallgatnak róla? Égő lenne nekik egy másik írót dicsérni (feltéve, ha jónak találták), vagy általában égő egy írónak más író művével foglalkozni? Esetleg pontosan tudják, hogy fényévekkel vannak elmaradva tőle, és ezért kínos? Vagy csak nem olvasták… Ez lenne a legszomorúbb számomra.

Mindegy. A blogolást csak ezért nem fogom befejezni, de erőltetni sem. Aki visszanéz ide, időről-időre fog találni sf-hez kapcsolódó posztokat, ehhez hasonló szubjektívet azonban terveim szerint nemigen.

22 Responses to “Szubjektív különkiadás”

  1. Szia! Jelentem, én még nem olvastam a Pörgést, de mily érdekes a világ, pont ma vettem meg, határozottan olvasási szándékkal. :-) Az okai annak, hogy miért nem olvastam még sok mindent pedig nagyon prózaiak. Csak pár éve fordult a figyelmem az SF felé és ugyan lelkesen próbálom behozni a hatalmas lemaradásomat de az étlapom java része még az antikváriumos könyvekből áll, még azokkal sem voltam képes idő hiányában végezni minddel. Viszont amióta itt vagyok, rájöttem, hogy szép-szép, hogy a történelemmel kezdek, na de ezzel nem támogatom a magyar sf piacot. Így elkezdtem a könyvesboltokban is nézelődni, nemcsak az antikváriumokban.

  2. Én nagyon szeretném elolvasni a Pörgést, de mindig úgy el vagyok látva munkával meg piszlicsáré, mindennapos családi szarságokkal, hogy több hónapos ill. éves fáziskésében vagyok olvasásilag mindenkivel szemben. Mire írhatnék róla “kritikát” vagy reagálhatnék más véleményére hozzászólásban, addigra már teljesen más könyv fogja lázban tartani a sf rajongók világát. Egyáltalán nem vagyok naprakész rajongó sajnos. De a kritkádat elolvastam róla, és ha én is a magamévá tettem a művet, talán majd reagálok rá, de én még csak most tartok a Valós halálnál, a Diagnózisnál meg a Nagaténél, ezeket a többiek talán már el is felejtették régen. Be ne fejezd a blogolást már!

  3. Imádnám, ha lenne időm… de amikor felkelek a gép mellől, néha a betűket ellenségeimnek tartom, kis agyfúró bogaraknak…

  4. bocsánat,de ezt nem tudom szó nékü hagyni … :( ;) ( amúyg is kértél,ha át vitt éretlemben si,hoyg szóljak,mi a “bajom̶ ;)

    “Mostanra az sfportal és sfblogs.net környékén többségben vannak azok, akik inkább a saját kis bloguk éléről fejtik ki a véleményüket, a fórum (ami pedig sok mindent átélt) már alig működik. Merrassal beszélgettünk ennek okáról, de nem jutottunk semmire.”

    köszöntelek,akkó elsőként a nagy többség köz5t …

    Ugye,nem is vót nehéz emberként írni 1 bejegyzést?

    Az,hogy panaszkodsz,azzal nem érsz el sokat. Tudom. tapasztalatból …

    Alapvetően szerintem hibás a blogodról szóló elvárásod.
    amit itt írsz,az simán beleférne valamellik Fórumtémába,pl.:

    úMiylen könyvet olvasol most,könvykritikák stb ..
    Meg ahogy 1 könyvet/sorozatot/filmet “ajánlasz” …

    No,az simán hanyagol6ó,s ne csodálkozz,hogy nem szól hozzá senki …

    Csak a törzsvendégek kis százaléka.

    A megoldás 1xrü …

    Már Marika, Péter,aka. cselovek a többiek megmondték,s előttük lehet Én is,hogy 1 blognak az ucca emberének kell,hogy szójon.
    az kő a népnek … ha nem is kommentezik,de legakább olvassák …

    Jaaa,s végezetül:

    “a fórum (ami pedig sok mindent átélt) már alig működik. Merrassal beszélgettünk ennek okáról, de nem jutottunk semmire.”

    ennek sok oka van …

    - eltünedeznek az emberkék,mert “kinövik” a témát
    - elmondják/elmondták a véleményüket már
    - aki “új” user,s beleolvas,mit lát? 3-4 nicket,sok-sok hsz.-al a nevüka latt,meg tele azona dott téma,s elbátorkodnak,hoyg beleszóljanak,mert azt lehet scak kióvasni,hoyg hüdetudnak ezek mindnet ..
    itt semmi ekersnivalóm.
    - ha valaki mégis hozzászól legjobb esetbe ignorálják;ha mégsem,akkor azt meg cafatokra szeditek .. ennyit a demokráciáru ;)

    Üdvozlettel Endre & Marika!

    P.s.:Még Hallasz Rólunk … :-)

  5. Na várjvárjvárjvárjvárj, Endre!
    Kicsit hadd gondoljam át, hol mondtam, hogy az utca emberéhez kell szólnia feltétlenül minden blognak, mert az utóbbi időben sok helyen nyomom a süketelést, aztán feledékeny az enber. Az is lehet, hogy pontatlanul fogalmaztam, sőt, az a legvalószínűbb, mert azért kell a változatosság (néha vodkázunk, hogy felébredjünk, néha sörözünk, hogy elpilledjünk).
    Ez az sfblogs olyan, mint egy körfolyosós ház. Átjárunk szépen egymáshoz, máshonnan is jönnek hozzánk vendégek, néha beköltöznek új lakók – néha elköltöznek régiek. :cry:
    Van, ahová bemehetünk cipőstül, és van, ahol le kell venni. Egy idő után nagyjából ki lehet tapasztalni a házigazda igényeit. orka például nem szereti, ha nála komolytalankodnak, ezt a saját bőrömön kellett megtapasztalnom, amikor egyszer kimoderált, azóta ehhez tartom magam. De ez nem baj.
    Isten őrizz, hogy minden blog egyforma legyen!

  6. Endre: He???????????????

    De meg ne magyarázd, mert azt hiszem, csak rosszabb lesz… :P

  7. Akarva, vagy akaratlanul, szerepeket töltünk be itt az sfblogon - legalábbis gyakran érzem így -, és ha nem haragszol, az én világomban ennek: “ajánlani másoknak, és ezzel bátorítani mindenkit a megvásárlására – elősegítve, hogy a jövőben is hamar hozzájuthassunk a hasonló minőségű regényekhez” , és ennek: “születnek elmarasztaló kritikák, amelyekkel vitába lehet szállni, és megbeszélni, milyennek is kell lennie egy jó scifinek 2007-ben” a szerepét Te töltöd be.
    Kiváncsian olvasok egy könyv ajánlást, vagy elmarasztalást, és szerintem ezzel nem csak én vagyok így, mert “megszoktunk” egy bizonyos színvonalat. (amit vagy tartani tudunk a hozzászólásokban, vagy nem)
    Ugyanakkor, talán éppen az említett színvonal miatt olvastam sziszegve a célozgatásaid. Bennünket egyazon dolog hozott ide: párbeszéd a scifiről. Igaz, különböző szinten és módon műveljük: vélemény, szimpla élményközlés, kritika. Valaki erről, valaki arról, megpróbálva (vagy nem) scifiközelben maradni. A Te döntésed, hogy neked melyik jön be, vagy tartod az elvárásaidhoz méltónak.
    Az sfblogot közösen alakítjuk, nem szorul ki senki, és ha valami nem felel meg valakinek, csak ír egy bejegyzést, s máris válasz érkezik rá. Beindul a párbeszéd.
    Ahogy itt a Pörgésről. És hogy végre igazán a témát érintsem, nem, nem olvastam én sem a Pörgést, valószínűleg nem is fogom egyhamar. Most fejeztem be a Távoli tüzet, s kezdtem neki rögtön a Viking visszatérnek, különben csak egy mély szomorúság maradt volna bennem. Hogy miért, arról (a műről) inkább írj te kritikát, neked jobban megy, s többen is olvasnák.

  8. Endre: azért rágtam kicsit orka fülét, hogy blogoljon is a fórumozás mellett, mert elég értékesnek találom már évek óta a meglátásait, véleményét, és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Van, hogy egyetértek vele, van hogy homlokegyenest ellenkező állásponton vagyok, mint ő - ez így van rendjén. (Nem kell egyetértenem vele ahhoz, hogy elismerjem az álláspontja létjogultságát.)

    Én úgy gondoltam, hogy igenis van értelme annak, ha a magyar web tengerében feltűnik egy ilyen kis sziget, ami korrektül átgondolt SF kritikáknak ad otthont. És ezek a típusú postok, amiket orka ír, azok persze, elférnének bármilyen fórumon - de egy fórum típusú rendszerben marha könnyen elvesznének a topicok tengerében, meg ahogy egész egyszerűen lepörög egy topic az új hozzászólások miatt.

    Egy-egy kritika, ajánló könnyebben kiemelhető, megvitatható ebben a blogos formában, mint egy fórumban. Ha a szerkesztői döntés úgy hozza, akkor akár az SFportalon is könnyebben a látogatók figyelmébe ajánlható - ahogy ez egyébként rendszeresen meg is történik.

    Tehát nem, nem, nem, abszolút nem értek egyet azzal, hogy orka bejegyzései elmennének egy fórumban. Nem, a blog erre szerintem sokkal alkalmasabb.

    Chelloveck példája amúgy szemléletes a körfolyosós házzal. :)

  9. Most látom csak, a későbbi postokból 2 visszatekintő is fórumhozzászólásokból van összeollózva. Nohát, ez is mutatja a különbséget a fórum és a blog között: utóbbi szerintem maradandóbb, könnyebb rá hivatkozni, könnyebben megtalálható. :)

  10. Azon is érdemes lenne elgondolkozni, hogy milyen reklám-szerepe van egy scifi oldal blogján egy scifi könyv ismertetőjének. (Szemben egy általános célú blogon működtetett scifi-könyvesimertetős blognak.)

  11. orka, szíven találtál :)
    Igen, Wilson fényévekkel jobb, mint bármelyik magyar szerző, véleményem szerint. Ahogy jobb K. S. Robinson is itt fentebb, és még sorolhatnánk.
    De hogy ezért - irigységből - agyonhallgatnám Wilsont? Őszintén szólva, az endlesses ajánló és a te értekezésed után nem sok értelmét látom egy harmadik megírásának, mert én sem mondhatnék egyebet. Neten meg nincs értelme a redundanciának: aki megtalálná az én ajánlómat, az ugyanígy megtalálja a tiédet, vagy Hannáét. csak érdeklődőnek kell lennie, keresni a jó könyveket. Ha ez sincs meg valakiben, akkor azon se te, se én nem változtathatok.

  12. Chelloveck:
    Mindezideáig csak viagra- és egyéb szpemeket írtottam ki, nem emlékszem más moderációra.

  13. Volt egy pirxes hozzászólásom, azóta sem jelent meg az oldalon. De akkor lehet, hogy az sfblogs tehet róla.
    Most meg is könnyebbültem.

  14. bellamaria Says:

    “Ez az sfblogs olyan, mint egy körfolyosós ház. Átjárunk szépen egymáshoz, máshonnan is jönnek hozzánk vendégek, néha beköltöznek új lakók – néha elköltöznek régiek.
    Van, ahová bemehetünk cipőstül, és van, ahol le kell venni. Egy idő után nagyjából ki lehet tapasztalni a házigazda igényeit.”
    idézet Pétertől.
    Maximálisan egyetértek veled, de én úgy látom, hogy Endre nem akart senkit sem megbántani. Zsebregyűrve kis rongyos munkássapkáját, véleményt közölt,mint ahogy eddig mindig.

  15. Én is úgy látom, meg szerintem nem is bántott meg senkit. Én a példát arra írtam, hogy az a jó, ha minden blog más és más. Tehát nagyjából ugyanazt, mint Flesy, csak ő szerepekről írt, én meg körfolyosóról.
    És én még mindig hiányolom az 1 Laikus naplóját az sfblogsról.

  16. Hm.
    Én megtettem a magamét, mint OLVASÓ, még mielőtt magyarul megjelent volna, és ahogy látom, olvassák is a DÍCSÉRŐ kritikát.

    Nem lehet, hogy azért nem fogy, mert a magyar viszonyok között egyszerűen drága?

    Arra nem merek gondolni, hogy azért nem fogy, mert az olvasók jól “megégették” magukat a Slonczewski könyvvel, és most már a GFK márkajel nem egyértelműen vásárló-vonzó.

  17. Az, hogy mennyire fogy vagy nem, az én számból még nem ténykérdés, csak levont következtetés. De talán nem tévedek nagyon nagyot. (Mivel auditált fogyási adatok nemigen vannak persze nem sosem lesz pontos képünk róla.)

    Drága? Valamennyire talán igen, de nem hiszem, hogy két-háromszáz forint lenne a lényeg. Valamennyit biztosan számít, de könyörgöm: két új MetaGalaktika ára (és összehasonlíthatatlan a színvonalbeli különbség - csak hogy házon belülmaradjunk).

    Talán tényleg az van, hogy a GFK-logóra nem ugranak azonnal az emberek: sok minden terhelte, terheli a sorozatot (gyengébb művek, a kiadványok “műszaki” színvonala), ráadásul Wilson neve sem hozta lázba az embereket. Az, hogy díjnyertes, kevésnek bizonyult, tekintve a díjak (vagy azok megbecsültségének) elinflálódását.

  18. 1. Ha sokat provokálsz :) akkor olvasódból aktív hozzászóló leszek, ami nem tudom, hogy melyikünknek jó.
    2. Nem hiszem, h az ára miatt nem olvassák az emberek a Pörgést, mégha kissé valóban drága is. Sokkal inkább azért, mert az emberek nem olvasnak sci-fit. Az itteniek meg, hogy miért nem olvassák, az már más tészta… :) 3. Bevallom, nekem annyira nem jött be a Pörgés. A felvázolt világ ugyan megmozgatta a fantáziámat, és a történet maga is ígéretes volt, de én több olvasmányosságot is elvárok egy regénytől a koherens vonalvezetés mellett.
    baráti üdv
    Balázs

  19. 1. Sokat tanultam belőle, remélem tudom előremutató módon hasznosítani. Meglátjuk.
    2. Ez éppenséggel igaz lehet: ez esetben a scifi legújabbkori fellángolása (Galaktika GFK, Agave, többi kiadó) csak látszólagos, és éppen ott tartunk, mint korábban. Mindenki tanuljon meg angolul, és ennyi.
    3. Az olvasmányossággal csak a közepe táján voltak kisebb problémáim, de erről részletesebben is írtam: én elég jól bírom az ilyet, ha a többi összetevő kárpótol (a sok szakmai háttéranyag, tanulmány és koncepció olvasása alázatra nevel az olvasmányosság terén bármilyen nyomtatott anyag esetében :)).

  20. Erre Te mit reagálnál?

    http://www.nol.hu/kultura/cikk/451343/

  21. (Ezek szerint semmit, hehehe… )
    orka.
    Ha már itt vagyok.
    Tudod, én mindig watsonkodom, kérdezhetek valamit?
    Ha igen, akkor kérdezem:
    A Káli dalában meg a Transformers könyvben felfigyeltem a fordító (előbbiben) és a szerkesztő (utóbbiban) ismerős nevére. Az most ugyanaz a faszi, akire én gondolok, vagy csak merő véletlen?

  22. Jó, utánanéztem a Lexxikonban, ugyanaz.
    Bocs.
    Közben rájöttem, hogy nem is nálad olvastam a Dan Simmonst, hanem sezlonynál.
    Na megyek inkább, lepihenek.

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek