orka SF-blogja

1. Az az érzésem, hogy Magyarországon az űropera nem örvend túl nagy presztízsnek. Mitagadás, ebben – így vagy úgy – én is osztozom. Nem vagyunk hozzászokva az igényesen kidolgozott, jól kézben tartott, tartalommal, mondanivalóval is rendelkező, ugyanakkor népszerű, látványos és nagyszabású elemekkel operáló űrtörténetekhez.

2. Banks és az űropera viszonya még ezen túl is meglehetősen összetett. Számos megszokott vagy ismert klisét kiforgat, elemeket, súlypontokat helyez át. Főhősei nem jók vagy rosszak, mint ahogy a háborúk sem. Az egyes civilizációk, politikai törekvések megítélése is sokkal inkább múlik az olvasón, mint az írón. Nem régi regéket, mondákat vagy meséket vesz alapul, hanem a jelenkor nyugati gondolkodásmódjára kihívásokat jelentő eszméket. (Ha nem lenne számomra sok szempontból szitokszó, azt mondanám: posztmodern módon keveri újra az űropera elemeit.) Szórakoztató és elgondolkodtató, űroperásan nagyvonalú kalandok, ugyanakkor konzekvensen kidolgozott háttérvilág, éles kulturális különbségek mellett érdekes áthallások és párhuzamok a jelenkor politikai, filozófia, társadalmi folyamatai között. A Kultúra érdekes, izgalmas civilizáció, és úgy tűnik, Banksnek igen sok mondanivalója van a nyugati társadalomról. 

3. Banks Játékmestere az elmúlt évek egyik meghatározó megjelenése volt számomra. Ebből fakadóan Banks ázsiója meglehetősen magasra szökött nálam. Későbbi (később kiadott) művei nem mindenben igazolták vissza ennek a várakozásnak a jogosságát. Öncélú epizódokkal tarkított, túlírt vagy éppen túlburjánzó, átlathatatlan cselekményű sztorikkal is szembesülnünk kellett. Minden művének megvolt a maga értéke, de ezeket az értékeket nehéz volt kiválogatni a bosszantó, unalmas vagy egyszerűen csak rossz részek közül. 

4. A Játékmester, a Fegyver a kézben és most a Holtpont érdekesen egészíti ki egymást (az Emlékezz Phlebasra nekem kicsit kilóg, nem tudom miért*), ti. a Kultúra meglehetősen eltérő apektusait villantja fel sorban.  A Játékmesterben a Kontakt, az RK, az Elmék távolról manipulálták az eseményeket (pl. a főhősön keresztül). A Fegyver… már közelebbről mutatott meg dolgokat. A Holtpont pedig betekintést enged a Kultúra valódi döntéshozóinak, alakítóinak belső világába.  

5. A Holtpont nagyon eltalált, ez tűnik számomra a legösszetettebbnek (a Játékmestert leszámítva). Legjobb, ám szerintem mégsem tökéletes elemei az Elmék, illetve az ő gondolataik, párbeszédeik, üzeneteik. Különösen az RH-k tetszettek. Hálószakasz monológja, amelyben a fedélzetén megfordult emberek sorsának nyomon követéséről beszél, kifejezetten szórakoztatott.  Sehogy sem tudtam azonban befogadni az Aláz-motívumot. Főleg azért, mert Banks egyfelől szélsőségesen szertelen módon írta le őket, másfelől nagyon is komoly fenyegetésként láttatta őket. Nem katonailag persze, hanem inkább az általuk képviselt eszmék vonatkozásában. Abszolút privát dolog, de nekem tetszett, hogy a Kultúra - ha éppen megszorítják - képes jelentős katonai erővel védeni a kivülről sokszor puhánynak és dekadensnek gondolt értékeit. Ráadásul árulkodó módon ez is inkább egyéni, mint központi vagy közös akarat, elgondolás eredménye. Banks ezzel mintha a Kultúra felsőbbrendűségét hirdetné meg, ami talán ellentétes azzal, ami pl. az idiri háború vagy a Kontakt és RK manipulációiból levonható lenne a korábbi regényeiben (A Játékmesterben is idegen, esetlen és erőltetett az a fejezet, amelyben a drón elviszi Gurgeyt egy repülésre, megmutatva a város nyomorát. Túl szájbarágós manipuláció arra nézve, miért is kell a Kultúrának győznie.) Banks szerintem itt túllő a célon (vagy lehet, hogy éppen azt akarta nyilvánvalóvá tenni, hogy melyik oldalon áll), megbicsaklik az a finom egyensúly, ami a “mindezek ellenére” vett Kultúra-pártiságot erősítette volna. 

6. A történet néhány szála érdekesen alakul: az emberi történeti szálaknak jellemzően a jelenséghez és általában a Kultúrára kihívást jelentő kérdéshez semmi köze. Érdekes, hogy egyenrangú szerepet kapnak ezek a hétköznapi, ha úgy tetszik banális történések a “magasabb szintű” kérdésekkel. Talán ez is azt mutatja, hogy az így felépülő társadalomban az ilyen kérdések súlya nem különbözhet: az egyén éppannyira fontos (vagy fontosabb), mint a közösség. Szélsőségesen individualista nézőpont, de respektálható.  

7. Van még hátra Kultúra-regény, de szerintem az egyensúly megőrzése érdekében (és a neten olvasottak alapján) ezen univerzumon kívülről az The Algebraist kiadása kell legyen a következő lépés. 

A Holtpont osztályzata** nálam: 7/10 

* Ez volt Banks első Kultúra-regénye, talán a későbbiekben alakult úgy, hogy “bebarangolja” az általa teremtett univerzumot ezen aspektusokból is. Ez nem feltétlenül tudatos koncepció, egyszerűen csak így volt érdekes: más oldalról is megvilágítani dolgokat.

** Az osztályozáshoz a Dercon által korábban futtatott Ellenpont-projekthez részvételemmel kidolgozott pontozási rendszert vettem alapul. A projekt ma már nem él, de amíg élt szerintem értelmes és hasznos volt: SF regényeket és novellásköteteket igyekezett rangsorolni. Érdemes egyébként megnézni a Dercon által konstruált pontozási rendszert is: egyszerű, szellemes, sok hibát kiküszöbölő szisztéma.