Pörgés - bepörögve

Köntörfalazás nélkül: a Pörgés jó regény. Sőt, kitűnő. Nagyon jól megírt science-fiction, kiegyensúlyozottan, túlzásoktól, szélsőségektől mentesen adagolva az összetevőket. Mintha maga a szerző is a regénybeli negyedik korban lévő személy lenne.

Témaválasztásával, történetvezetésével, választott főszereplőivel számos csapdába belesétálhatott volna, de érzésem szerint jó érzékkel kerülte el valamennyit. A szelektív űrbéli fallal körbezárt Föld képe, amely a közelgő, biztos pusztulás felé tart széteső társadalmával, kiltástalanságba süllyedt pörgésbeli nemzedékével, apokaliptikus vallási szektáival és a tudás megszerzésére mindenáron törekvő tudósával akár közhelyes vagy túlhajszolt is lehetne. Wilson azonban kézben tartja a szálakat: nem látunk hálivúdiasan egymást írtó hatalmas tömegeket, a szélsőséges reakciók persze szélsőségesek, de mint ilyenek, gyakorisági megoszlásuk a Gauss-görbe szerint ha nem is marginális, de mindenképp limitált. Az emberekénél mérhetelenül hatalmasabb külső erő fenyegető ugyan, de mivel kiismerhetetlen, legyőzhetetlen, egyben apátiát kiváltóan távoli is. Egy kisebbség ugyan megpróbál erővel tenni ellene, mások éppen a titkait kutatják, de eredményre egyik sem vezet. A megismerés területén ugyanakkor - egészen máshogy, mint azt a kutatók, pontosabb az egyik főszereplő, Jason elképzeli - mégis sikerül áttörést elérni. Ez a tudás azonban nem oszt, nem szoroz: sem az emberek belső viszonyrendszerét, sem a külső erők embereken túlnyúló terveit nem képes befolyásolni.

A főszereplők a tudós Jason, ikertestvére, a Pörgésben csak sodródó Diane, és gyerekkori barátuk, Jason viszonyrendszere - bekapcsolva az ikrek szüleit is, főleg az apát, E. D.-t - összetett, ráadásul számos belső feszültséggel terhelt, ami az idők során a személyiségek változásával együtt alakul.  Barátság, szerelem, rivalizálás, szülői elvárások, szeretet és bűntudat mind megtalálható. Ugyanakkor a viszonyrendszer megérthető, követhető, a regény nem válik szappanoperává, és miután a regény ezen összetevője hangsúlyos ugyan, de nem tolakodó, nem válik családregénnyé sem.

Elgaloppozhatná magát Wilson a felmerülő tudományos kérdések vagy a Földön kívüli idegen erővel kapcsolatos tudományos (vagy annak látszó) kérdések túlragozásával is. Igazából alig tudunk meg többet ezekről a kérdésekről, mint amit a regénybeli hőseink megtudhatnak, ez pedig nem sok. Minden logikus, minden klappol, az összefüggések és a levezetés követhető, ezt azonban techno- és tudományos blabla nélkül, olvasmányos könnyedséggel kapjuk meg.

Elkerüli az író a moralizálást is. Sem az emberiség, sem egyes emberi jellemvonások, cselekedetek felett nem mond ítéletet. Noha a katasztrofális, de mindenképp drasztikus események (ha nem is közvetlen) kiváltó oka az emberi technológiai civilizáció földi erőforrásokon túlnövő burjánzása, ez inkább az eszközhasználó civilizációk fejlődésének elkerülhetetlen velejárója, mint valamiféle természeterkölcs elleni faji jellemhiba. De a vallás, és annak fanatikus ága is megtalálja a maga helyét. Amikor nem tudni, mi helyes és mi nem, amikor elveszik minden perspektíva és így minden igazodási pont, mindenki ott keresi a maga személyes egyensúlyát ahol megnyugvást remél.

Az emberi tudomány számos nagyszerű teljesítményeket visz véghez: virágzó és fejlett biotechnológiájú emberi civilizációt hoz létre az e célból terraformált Marson, majd az egész Galaxist behálózó információgyűjtő és -továbbító rendszert hoz létre mesterséges, szervetlen, mégis élő sejtek evolúcióra képes telepeiből. Ezek a teljesítmények azonban egyfelől eltörpülnek a Pörgést létrehozó galaktikus tudatú idegen “intelligencia” tetteihez képest, másfelől az emberiség sorsát nem (vagy nem közvetlenül) ezek alakítják.

A marsi telepesek utódjaiból kifejlődött (a Pörgés jellegzetessége miatt a földeiktől különállóan fejlődő és azt százezer évvel meghaladó) civilizáció tagjai még mindig emberek, de mégis idegenek. Megvannak a saját szándékait, saját elképzeléseik. Ezek azonban földi ésszel is érthetők, sőt, Wilson előadásában tetteik minden vonása logikus, Földre érkezett képviselőjuk, Van pedig kifejezetten szimpatikus, mélységekkel rendelkező karakter.

Általában is igaz, hogy Wilson nagyon jól megformálta a szereplőket: mindenkit több oldalról is megismerhetünk. Cselekedeteik ritkán látható összhangban vannak személyisgükkel, múltjukkal, érzéseikkel, attitűdjeikkel. Ugyanakkor mivel egy embert tökéltesen megismerni képtelenség,  minden szereplő megőriz valamit saját, belső személyiségéből magának, ami az olvasó előtt is ismeretlen marad. 

A regény látszólag meglehetősen nyugodt tempóban halad előre, ez azonban félrevezető. A fordulatok minden esetben gyökeresen más irányba fordítják a történetet. A folyamatosság érzete az fordulatoknak a történetbe való szerves beágyazottságából fakad. Nem meghökkenük, hanem új távlatokra csodálkozunk rá. A regény vége pedig a legszélsebb távlatra nyílik: világok sora az emberiség előtt.

A negyedik kor az embei élet meghosszabítására szolgáló, ugyanakkor személyiségét is megváltoztató kezelés eredményeként létrejövő “magasabb szintű” élet. Egyfajta végletesen kiegyensúlyozott, távolságtartó - mégis emberséges - derüvel, megértéssel és bölcsességgel jellemezhető állapot, amely teljes testi és lelki egészséggel, és ami még fontosabb, aktivitással jár. A negyedik korba való belépés azonban súlyos szenvedéssel járó folyamat, amelyet egy speciális kezelés indít el. Csak remélni lehet, hogy a Pörgés Földre mért szenvedése után az emberiség az új világokra nyíló átjárokon át maga is a negyedik korba lép.

A regény maga legalábbis a negyedik kor távolságtartó, kegyensúlyozottságra törekvő, de aktív szellemiséget árasztja. Kellemes, elgondolkodtató, inspiráló, érett.

One Response to “Pörgés - bepörögve”

  1. […] És akkor végre rátérhetünk a scifire is. 2006-ban totálisan megérdemelten kapta meg a legjobb sci-fi regénynek járó Hugo díjat Robert Charles Wilson, A pörgés című művéért.  A kötetről csak szuperlatívuszokban lehetne beszélni, abban meg egyrészt, annyira nem vagyok jó, másrészt ezt már sokan megtették helyettem - tessék elolvasni például orka kritikáját róla. […]

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu