Feladat

A Filmmúzeum vasárnap este adta a Feladat c. háromrészes film első részét. Igen, Zsoldos Péter A feladat c. regényéből készült filmet. Aki lemaradt volna, szerdán délután ötkor még elkaphatja (és talán később újra vetíti a Filmmúzeum). A videó ment és a következő részeknél is menni fog a tervek szerint. Lehet, hogy összevárom a három részt, és egyben nézem meg.

Maga a regény a magyar- és a világ-SF-irodalom egyik kiemelkedő műve. Nagyon emberi, nagyon SF. Kidolgozott, többdimenziójú karakterekkel, biztos kezű történetvezetéssel és élvezetes stílussal tár elénk minden korban megfontolásra érdemes kérdéseket.

A történet szerint a Galateia kutatóűrhajó nukleáris balesetet szenved egy a Földhöz hasonló bolygón, ahol emberhez nagyon hasonló értelmes lények („előemberek/ősemberek”, és kora-ókori szinten álló fejlettebb emberek is, mint az később kiderül) élnek. Az űrhajó legénysége a balesetben elpusztul, ki azonnal, ki hosszabb haldoklás után. Főhősünk, Gill, marad legutolsónak. Utolsó napjaiban a rendelkezésre álló technikai lehetőségeket a végsőkig veszítve eltervezi, hogy emlékeiről, tudásáról, személyiségéről még halála előtt lenyomatot készít, és azt – a sugárzás lecsökkenés után – a hajó számítógépe segítségével egy majdan foglyul ejtendő emberbe programozza. Sőt, immár az új testben, létrehozza volt társai általa elképzelt személyiségének lenyomatait is, így rekonstruálva az eredeti legénységet, hogy teljesülhessen a feladat: hazavinni a Galateiát a rajta lévő kutatási eredményekkel együtt. A cél nagy és nemes, de az emberiség szempontjából nem különösebben fontos. A feladat, további fordulatok után így vagy úgy, de teljesül. A sok halál, szenvedés és áldozat után pedig felmerül a végső, nagy kérdés: megérte?

A feladat teljesült, önmagáért valóan, látszólag minden érdemi eredmény nélkül. A Földre (valójában egy holdi állomásra) visszatérő Galateiát a nukleáris háborúban elpusztult Föld és emberiség néhány túlélője fogadja. A keserűség és kiábrándultság, a hiábavaló (és rájuk kényszerített) áldozatok súlya alatt a szereplők, és talán az olvasó sem látja, hogy a befejezés korántsem olyan pesszimista: a feltárt bolygón tovább él a megismert faj (a másik „emberiség”), amely szintén bejárhatja a maga útját, talán elkerülve a Földnek jutott szomorú véget. A földi emberiség rosszul döntött, de az „ember”, az értelem kap egy második esélyt.

Az önmagát mindig igazolni kész, de a célokért az eszközökben nem válogató, a maga erkölcsiségét meg nem kérdőjelező (de azért még mindig emberi) technokrata tudós személyisége sokkal árnyaltabb, mint amit a science-fiction általában az olvasó elé tár. Zsoldos majd’ minden művéről elmondható, hogy az elidegenedett tudomány és technika emberre, társadalomra gyakorolt, nem feltétlenül pozitív hatását vizsgálta. Ez a vizsgálódás a hibák és következmények feltárásának kérlelhetetlen igényével, ugyanakkor a gyarló ember iránti humánummal, megértéssel párosulva jelenik meg.

A tudományt ünnepelték már az emberiség minden problémájának panaceájaként, volt, és egyesek szemében ma is minden a Földet, emberiséget sújtó baj legfőbb oka, de keveseknél van úgy a helyén kezelve, mint Zsoldosnál. A tudomány eredményeinek, alkalmazása következményeinek az ember irányítója és elszenvedője is egyben. Egy olyan társ modern életünkben, amellyel együtt kell élnünk, de nem kell élnünk vele mindenáron. A cél nem szentesíti az eszközt, maga az eszköz azonban nem „gonosz”.

A regény itt olvasható: http://mek.oszk.hu/03000/03064/03064.htm

11 Responses to “Feladat”

  1. nagyon jo konyv
    tobbszor kiolvastam fiatalkoromban…

    remelem felkerul netre divxben, mert lemaradtam az elso reszrol :(
    gondolom nem varhato tul sok a filmtol, de kivancsi lennek mennyit tudtak kihozni belole

  2. A könyvet (még) nem olvastam, de a sorozat első része kedvet csinált hozzá. Ami az adaptációt illeti, valami Pirx-szerű gagyiságra számítottam, de gyermekbetegségei ellenére egy korrekt megvalósítást kaptam! Egyszerre idézte fel bennem a Majmok bolygója, a 2001 Űrodüsszea és a Solyaris hangulatát. Várom a maradék két epizódot!

  3. A film “hibája”, hogy hangoskönyv-szerűen leköveti a regényt. A második részt még nem iskerült megnéznem, csak belenéznem, ott viszont volt eltérés: szerintem nem pont így zajlott, amikor Mat megölte Umut. A könyv most nincs a kezemügyében, de majd megnézem.

  4. Megnéztem mindhárom részt, és nagyon tetszett! A könyvet már régebben olvastam, így már nem emlékeztem pontosan mindenre, ez nem hátrány.
    Nagyon-nagyon tetszett a film zenéje, főleg a több perces részek, ahol csak a zene szól és nincs szöveg, valami instrumentális rock-féleség, nem tudja valaki, hogy ki játsza a zenét?

  5. A zenéje kérdésében akár itt is érdemes lehet érdeklődni: http://www.solaria.hu/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=135

  6. Köszi!

  7. Hoppá, meg is lett a zene, mindenkinek ajánlom:

    Shine on you crazy diamond Part I - Pink Floyd, a Wish you were here című albumról

    Szuper, és nagyon illik a filmhez!

  8. Önmagában persze jó a Pink Floyd, de nem ehhez készült és szerintem nem is illett hozzá. Meg gondolom akkoriban jogdíjakról meg engedélyekről nem is hallottak a készítők. Egy sokkal nyugodtabb, “scifisebb” zenét kellett volna ÍRNI a sorozathoz.

    Amúgy az első rész után nyomban elolvastam a könyvet, ami nagyon tetszett. Az első két rész valóban jócskán követte a könyvet, volt pár apróbb változtatás, de ezeket inkább csak a megvalósíthatóság miatt tették bele. (Pl: a könyvben egy lezuhanó helikopterben halt meg a “két” Maxim, amikor Eddie után mentek, a sorozatban Eddie lőtte le őket még a Galateiában.) Túl sok volt a parasztvakítás, az értelmetlen számítógép-nyomkodás, amivel jó sok időt töltöttek ki. A 3. epizód volt viszont végképp csalódás. Annak ellenére, hogy a 24-ből csupán az utolsó 7 fejezet alapján készült, elég elnagyolt volt. Szinte csak átrohantak minden eseményen, de a motivációk, a csapat egymáshoz fűződő kapcsolata egyáltalán nem mutatkozott meg.
    Lehetne ebből egy jó 2 órás filmet csinálni, és még csak nem is kéne hozzá túl nagy költségvetés. Az első act lehetne a könyv első három fejezete, a második act 4-15-ig tartana, a maradék pedig a záró act lehetne. Az mindenesetre érdekes, hogy a főszereplők lecserélődnek a film első negyedénél, majd háromnegyedénél az új főszereplőinktől is búcsút kell mondanunk :)

  9. Nem értem miért mondják jónak ezt a sztorit. Bár a könyvet nem olvastam, lehet, hogy jól van megírva, de maga a sztori egyszerűen rossz.
    Mindenesetre azért így is sokat ér, mert nem sablon. Ez nálam sokat jelent.
    A filmről ugyanezt tudom elmondani.
    Éljen az egyediség, még ha nem is túl jó. :)

  10. Valaki tudja mi volt a zenéje a műsornak?

  11. Pink Floyd, továbbra is.

Leave a Reply

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek