Már megint PKD
Sikerült megvennem az Agave új Dick-kötetét, a Már megint a felfedezőket. Tizenöt novella, ez nem hangzik rosszul. Igazából még csak belenézni volt időm: korai művek az elején (első egy-két novallát olvastam), hangulatosak, és valahogy egész jól lekerekítettek. Dick régi kedvencem, még a Halál útvesztőjén keresztül szerettem meg, de néhány valóban zseniális műve mellett néhány kurtán-furcsán lezártat is hagyott maga után: mintha már nem érdekelte volna a vége; ő már tudta, hova akar kilyukadni, le is írni talán terhes lehetett, vagy már a következő gondolat foglalkoztatta. Kíváncsi vagyok a többi novellára is.